A prosztatabetegségek kedvezőtlen lefolyása esetén gyakran különféle szövődmények alakulnak ki. Különösen igaz ez azokban az esetekben, ha az immunrendszer elégtelen működésével párosul a kórkép. Kimondható, hogy az egyik legsúlyosabb szövődmény a prosztata abscessus. Ez nemcsak a beteg egészségére, hanem életére is veszélyes lehet. Ezért ennek a fájdalmas folyamatnak a sürgős kezelésére van szükség. A prosztata abscessus az alsó húgyúti akut vagy krónikus fertőző folyamat komplikációjaként jelentkezik, a prosztata összes megbetegedésének 0,5–2,5%-a, az urogenitális betegségek 0,2%-a gyakoriság tekintetében. A betegség a 40 évnél idősebb férfiaknál gyakoribb. Idős betegekben a jóindulatú prosztata hiperpláziát okozhat az abscessus. A 40 év alatti betegeknél prosztata tályog alakulhat ki diabetes mellitusban, májcirrhosisban vagy AIDS-ben. Statisztikailag bebizonyosodott, hogy minden második, diagnosztizált prosztata abscessusban szenvedő páciens cukorbetegségben is szenved. Minden immunsuprimált állapot hajlamosít a betegség kialakulására.
Onkohaematologiai szakrendelés utalta urológiai szakrendelésünkre a 66 éves férfi beteget enyhe dysuriás panaszok miatt. A beteg anamnézisében ismert krónikus lymphoid leukaemia (CLL). A laborvizsgálataiból kiemelendő emelkedett PSA értéke (29, 23 ug/l). Az elvégzett fizikális vizsgálat diónyi, sima felszínű, mirigyes tapintatú, jobb lebenye kissé tömöttebb, fájdalmatlan prosztatát igazolt, egyebekben negatív státuszt észleltünk. Laborjaiban emellett a vizelete negatív eredményt adott. A felmerült malignoma gyanú miatt TRUH biopsziát terveztünk, azonban a rectalis UH során észleltünk egy prostata abscessusnak imponáló képletet. Emiatt kontrasztos prostata MR vizsgálat mellett döntöttünk, mely megerősített a tályogot. Praeoperativ prostata MR jelentősen megnagyobbodott prostatát igazolt, melynek haránt átmérője 7 cm volt, illetve mindkét oldalon elhelyezkedő 3 – 3,5 – 4 cm-es többrekeszes, szeptált tályogüreget igazolt. Emiatt a biopsziától eltekintettünk és transurethralis resectiot végeztünk antibiotikus kezelés mellett. A postoperativ prostata MR jelentős regressiót igazolt, így az ismertetett kombinált kezeléssel sikerült a tályogot megszüntetni. A korai postoperativ szakban fogtáji panaszt jelzett a beteg, mely miatt többszöri arc- állcsont sebészeti konzíliumot követően két fog excochleatio történt. Szövettani vizsgálat malignomát nem igazolt. A műtét után 3 hónappal készült kontroll PSA érték jelentősen csökkent (3,78 ug/l).
Az eset kapcsán levonható az a következtetés, hogy különös gondossággal kell eljárni fennálló immunszuppresszív állapot esetén, illetve kiemelten fontos a pontos anamnézis felvétel, a gondos fizikális vizsgálat a kórkép felismerésében, mely sikeresen kezelhető a sebészi és a farmakológiai terápia kombinációjával.
