A prosztatarák a második leggyakrabban diagnosztizált rosszindulatú daganat a férfiaknál. Leggyakrabban a 65-75 éves korosztályban fordul elő. Az esetek túlnyomó részében a prosztata külső felületén alakul ki, így sokáig észrevétlenül növekszik, nem okoz tünetet, panaszt. Lényeges tisztában lenni azzal, hogy kb. 25 éves kortól a prosztata lassú, jóindulatú növekedése teljesen természetes, élettani folyamat. Bár ez semmilyen értelemben nem tekinthető daganatnak, de egy bizonyos méret elérése után a rosszindulatú folyamathoz hasonló tüneteket, azaz vizeletürítés zavarait-inkontinenciát és/vagy vizeletürítési nehézséget okoz, mivel a túlzottan nagy prosztata a húgycsövet és a hólyagot nyomja. A betegek éppen ezek miatt a tünetek miatt fordulnak orvoshoz. Majd a szövettani vizsgálat mutatja ki, hogy jóindulatú megnagyobbodásról (prosztata hiperpláziáról) vagy daganatról van szó.
Ha a daganat beigazolódik és a húgycső körüli zónából származik (ez nagyon ritka) és gátolja a vizelést, akkor gyakori vizelési inger és szexuális zavarok léphetnek fel, valamint a sperma minősége megváltozhat, akár véressé is válhat. A daganat növekedésével a tünetek is kifejezettebbé válnak, a hólyagban pangó vizelet felülfertőződést, fájdalmas vizelést, súlyos esetben akár vesegyulladást, veseelégtelenséget is okozhat, a további növekedés pedig már a környéki szerveket is érinti tompa ágyéki fájdalmat okozva. Sajnos jóval gyakoribb azonban, hogy – ha a daganat a prosztata külső felületén alakul ki – a beteg csak előrehaladott állapotban, esetleg áttétek megjelenése után veszi észre az gyanús tüneteket.
Ahogy a folyamat előrehalad, a rák átterjed a nyirokcsomókra, és akadályozza a nyirokkeringést, aminek következtében az alsó végtag megduzzadhat. A prosztatarák elsősorban a csontokban, főleg a csigolyákban, a csípőben és a combcsontban képez áttéteket, fájdalmat és mozgáskorlátozottságot okozva.
Amikor a kórelőzményeket tisztázzák fontos a családi anamnézis feltárása is, hiszen ha korábban a betegség különösen fiatalon jelentkezett, nagyobb az esélye annak, hogy az utódoknál is megjelenik.
A prosztata daganatok kétféle eredetűek lehetnek, a mirigyszövetből származó adenocarcinoma a rosszindulatú prosztata elváltozások közel 100%-át teszi ki, míg a simaizom eredetű szarkóma rendkívül ritka.
A rosszindulatú daganatokat osztályozzák súlyosságuk szempontjából, azaz a daganat mérete, szövettani típusa, kiterjedése és stádiuma szerint. Általánosságban elmondható, hogy minél kisebb egy daganat és minél lokalizáltabb (tehát nincs áttét), és minél lassabban nő, annál nagyobb a gyógyulás esélye. A “rosszindulatúság mértéke” a daganat szerkezete, a daganatot alkotó sejtek tulajdonságai, valamint az aktív osztódási fázisban lévő sejtek aránya alapján határozható meg. Minél magasabb ez az arány, annál agresszívabb a daganat.
A prosztatarák felismerésében kulcsfontosságúak a szűrővizsgálatok, melyek során rectális digitális vizsgálatot, ultrahang vizsgálatot és vérvizsgálatokat végeznek. Indokolt esetben szükségessé válhat az ultrahang vezérelt prosztatabiopszia, melynek során mintát vesznek az érintett területből szövettani elemzés céljából.
A laboratóriumi vizsgálatok során kiemelten fontos a PSA (prosztata-specifikus antigén) szintjének mérése, emelkedett szintje gyakran utal rosszindulatú elváltozásra. Ugyanakkor a kezelés során is rendszeresen ellenőrzik, mert a beavatkozások, kezelések hatásosságát is jól mutatja, és ezáltal a prosztata daganatok kilátásait előrejelző tényezők egyike.
Áttétes prosztatarák esetén átfogó molekuláris diagnosztikai kivizsgálás indokolt. Ilyenkor a molekulaprofil vizsgálata kerül előtérbe. A betegség ritkán lehet agresszív. Ilyen esetekben először a molekuláris diagnosztikai vizsgálatot kell elvégezni. A BRCA génmutáció vizsgálata akkor javasolt, ha a daganat agresszív és gyorsan terjed, vagy ha a családban előfordult emlő- vagy petefészekrák.
A prosztatarák kezelése komplex feladat. Ez a rákféleség általában lassan nő. Ha a növekedés mértéke csekély és csak a prosztatát érinti, érdemes lehet várni a kezeléssel, és a beteget „aktív megfigyelés alatt” tartani, hogy az életminőséget minél jobban megőrizzük. Főleg idős, rossz állapotú betegeknél gyakran csak tüneti kezelést végeznek, mert a kezelés mellékhatásainak terhe nagyobb lehet, mint a haszon. Az esetek többségében azonban a lehető leghamarabb kezelésre van szükség.
A műtét a prosztatarák elsődleges kezelése. Korai stádiumban, – vagy ha a műtét nem hajtható végre, vagy a beteg nem járul hozzá -, a sugárterápia alternatívája lehet a műtétnek. A prosztatában maradó, lassan növekvő daganatok első kezelési módszereként a sugárterápiát alkalmazzák, valamint abban az esetben is, ha a daganat korábbi műtét után kiújul. Az elmúlt években mind a sebészeti technikák, mind a sugárterápiás módszerek sokat fejlődtek. Ha a fentiek nem valósíthatók meg, akkor a krioterápia, azaz a prosztataszövet fagyasztásán alapuló kezelés, valamint a nagy intenzitású fókuszált ultrahangos (HIFU) kezelés jöhet szóba, melyeket elsősorban a klinikai vizsgálatok során alkalmaznak kis tumortömegű és szövettanilag jóindulatú daganatok esetén. Mind a műtétnek, mind a sugárkezelésnek, mind a gyógyszeres kezelésnek lehetnek rövid és hosszú távú hatásai – ezekről a beteget tájékoztatni kell.
Mivel sok szempontot kell figyelembe venni, a daganatellenes kezelésekről nem az orvos, hanem egy onkoteam (onkológiai munkacsoport) dönt. Prosztatarák esetén tagjai közé tartoznak a sebészek, urológusok, onkológusok, sugárterapeuták, patológusok, radiológusok, pszichológusok, társbetegségek szakértője. Gyakori, hogy a páciens több lehetőség közül választhat. Ilyen esetekben különösen fontos több független szakértői vélemény megismerése. Ennek költségeit az állami intézményekben a társadalombiztosítás finanszírozza.
Ha a prosztatarákot nem kezelik, az áttétek gyakorlatilag bárhol megjelenhetnek a szervezetben: leggyakrabban a nyirokcsomókban és a csontokban, ritkábban a tüdőben, a májban vagy az agyban. A betegek kisebb részénél már a betegség felfedezésekor kimutatható áttétek vannak, még az elsődleges daganattól távoli szervekben is. Más esetekben a metasztázis a diagnózis idején nem látható, de később jelenik meg. A kisméretű áttétek semmilyen képalkotó vizsgálattal nem mutathatók ki. (Ezért a sikeres daganateltávolító műtét után a nagyobb kockázatú betegek is kaphatnak onkológiai kezelést a kiújulás megelőzésére.)
Tehát a sebészet a rákkezelés első számú fegyvere, melynek célja a daganat eltávolítása a szervezetből, lehetőleg műtéttel. Ez sokszor magától gyógyul, máskor műtét utáni kezelésekre is szükség van. Bár a műtéti beavatkozás átmenetileg – vagy tartósan – rontja a korábbi életminőséget, orvosi kezelés nélkül a rosszindulatú daganat az egész szervezetben szétterjed, és halálhoz vezet.
A műtét nyílt metszéssel vagy laparoszkópiával végezhető. Ennek eldöntése számos tényezőtől függ a daganat elhelyezkedésétől, a beteg jellemzőitől és általános állapotától, az adott kórház vagy rendelőintézet felszerelésétől és gyakorlatától, a műtétet végző sebész szakmai rálátásától és tapasztalatától.
A daganat eltávolítása nemcsak a gyógyulás, hanem a pontos diagnózis érdekében is fontos: a műtét során kapott szövetminta alkalmas a betegséget kiváltó génhibák azonosítására molekuláris diagnosztika segítségével. Az eredmény pontosabban körvonalazhatja az optimális terápiás utat.
Mivel a prosztatarák növekedéséhez férfi nemi hormonokra van szükség, a hormonterápia kulcsszerepet játszik a betegség kezelésében. A kezelés leghatékonyabb módja a férfi nemi hormonokat termelő herék működésének leállítása. Ez műtéti úton – a herék és mellékhere eltávolításával -, valamint gyógyszeres kezeléssel történhet. A betegség stádiumától és a beteg állapotától függ, hogy a módszert önállóan vagy más kezelések kiegészítéseként alkalmazzák. A hormonkezelés történhet sugárkezelés előtt, azzal párhuzamosan vagy után is. Műtét vagy sugárkezelés utáni recidíva esetén is hatásos lehet, áttétes betegek első vonalbeli terápiájaként is indokolt. Hormonok hiányában a prosztata mérete csökken, a daganat zsugorodhat, fejlődése leállhat. A prosztatarák hormonkezeléssel évekig egyensúlyban tartható, de egy idő után érzéketlenné válik rá a prosztatarák. Ilyen esetekben a kemoterápia, az újabb hormonkészítmények vagy a célzott onkológiai gyógyszerek alkalmazása jelentheti a következő terápiás lépést. Új, orálisan engedélyezett gyógyszerek jelentek meg mind a metasztatikus hormonérzékeny, mind a hormonrezisztens prosztatarák kezelésére. Ezeket célpont készítményeknek nevezzük, mert egy adott hormonreceptor vagy enzim célzott gátlásával megakadályozzák a férfi hormonok képződését. Az újabb típusú hormonterápiáknak köszönhetően az előrehaladott prosztatarák sokkal hosszabb ideig kontrollálható még olyan betegeknél is, akiknél a kemoterápia nem akadályozta meg az áttétek kialakulását.
Egyre több daganatos betegnél alkalmazzák sikeresen az immunterápiát, így ennek lehetőségét prosztatarákban is vizsgálták. Vannak ígéretes részeredmények, de összességében az immunterápiák eddig nem tudták felülmúlni a klasszikus és újabb típusú hormonterápia vagy kemoterápia hatékonyságát.
